ASTROLOGOS

TŰZ KARMA - AZ ELFOJTOTT TŰZ
TŰZ NÉLKÜL, KIMUTATOTT AMBÍCIÓK NÉLKÜL, KIMUTATOTT AKARAT NÉLKÜL
(REJTETT AMBÍCIÓK, REJTETT AKARAT)

avagy Nyílt harcok tüzétől fényes a Mennyek országa, titkos haragunk maga a pokol sötét tüze...

Hiába értem a metafizikai törvényeket, az asztrológiát, ha közben a saját karmáim oldására képtelen vagyok. Olyan erős ellenérzés van bennem a tűz elemmel, a harccal kapcsolatban, amit nem tudom, hogyan fogok meghaladni. Már korábban is rájöttem, hogy a Nyilas leszállóm feloldásában erősen akadályoz az ikreki árnyék én. Nem tudom mással magyarázni, hogy a fejemben a konfliktusfelvállaláshoz mindenhogyan negatív érzés társul. Egyrészt az, hogy úgyis én vesztek, úgy sem nekem lesz igazam és akkor minek a konfliktus. Másrészt az, hogy, ha nekem lenne igazam, azért sem kell kiállnom, hiszen az a másik ember legyőzése, elnyomása és ilyet tenni szégyen. Szégyen kiállni magamért. Szégyen megnyilvánulni és figyelmet kapni. Szégyen boldognak lenni azért, mert valakinek ellentmondtam, s igazam lett. Tudom, hogy nincs mit tenni, akkor is bele kell vágni, mert ez a sorsom. Nyilas leszállóm van az ötös házban, rajta egy Uránusszal, Oroszlán Napom és Vénuszom az első házban, és Oroszlán Ascendensem és én mindezek ellenére szégyennek érzem kinyitni a szám attól félve, hogy kudarc esetén megutálnak elkeseredettségemért, az igazam esetén megutálnak az örömért. Ellenségnek érzem az egész világot, amiért félelemben tartom magam miattuk... Szeretnék hibáztatni valakiket, pl. a szüleimet, amiért annak ellenére, hogy egyikük sem tűz karmás, viszont tüzes napjegyűek nem mertek gyári, szalagmunkásnál többek lenni. Mert szégyellték kinyitni a szájukat, mert több lett volna a felelősség, mert meg kellett volna tanulniuk vezetni a náluk ügyetlenebbeket, kezdőket, vagy értetlenebbeket. Így aztán egész életükben játszották, hogy jobb nekik elbújni a tömegben és szalagmunkásnak lenni, minthogy harcolniuk kelljen valamiért. Ez volt a biztos. És nekem gyűlölettel sziszegve (anyám) vagy nagyképűen kioktatva (apám) mesélték, hogy a munka bizony milyen kemény dolog és hogy ők micsoda igazságtalan helyzetben is végzik a dolgukat, munkájukat, mert muszáj, mert ilyen az élet és nem szórakozás. Aztán míg kisgyerekként ez csak egyszerűen utálatosan szürkévé tette a felnőtteket, a felnőtti életet (Halak Lilithnek, Ikrek karmának ez jó táptalaj volt) tizenévesként rájöttem, hogy az élet, ahogyan ők beszéltek róla nem csak nem szórakozás, de lelketlen robot, azaz nem élet. Minden mélység és igazság nélküli. Ezért is nehéz, hogy tüzes legyek, mert 10 év keserű ellenérzéséről derült ki számomra, hogy szegről végről, de mégis nekem volt igazam, mint gyermeknek. Persze a fekete ruhás tini-hóbort is elkapott és túlzásokba estem, de az alapgondolat, hogy amit ők mutatnak az lélektelen robot, s amit én keresek az számításba veszi a belsőt is, a lelket, a szellemet. (Akkor még csak lelki dolgokról tudtam, érzésekről, amelyekkel valamit kezdeni kell.) És mit csináljak 10 év elfojtott tűzével? Meg nem ölhetem őket. Tudom, ez már skorpiói kérdés is, a megbocsátás és nekem a skorpió jegy a család életterületére esik, benne a Mars, a Szaturnusz és a Plútó bolygókkal, ebből a szempontból ideje újjászületni, és teljesen másképp nézni rájuk, hogy valóban bátor, felelősségteljes és tisztánlátó lehessek.
Azt hiszem felesleges lenne velük nagy konfliktusba kerülnöm. Egyszerűen minek, amikor én úgyis azt csinálok, amit akarok, most már tőlük távol. Azt hiszem a megoldás az egyértelmű elszakadás tőlük, azzal a magyarázattal, hogy: AZ ÉN DOLGOM, AZ ÉN ÉLETEM ÉS KÉSZ. Hiába mondta eddig Szilárd, hogy a konfliktust fel kell vállalni mindig persze lazán és éberen, ha egyszer én nem tudom lazán, mert 10 évet késtem vele. De aztán most több keserves energiavesztéses és térdfájásos, torokgyulladásos, székrekedéses, aranyeres hét és hónap után úgy néz ki sikerül beerőszakolnom a személyiségem mélyebb szintjeire is, hogy nincs mit taktikázni, a családi dísz-vázát le kell verni(!) az asztalról bocsánat kérés és magyarázat nélkül, széles mosollyal, azért, mert egyszerűen útban volt.
Kicsit bánom, hogy a tini-kori önbizalmam elmúlt anélkül, hogy arra használtam volna, hogy őket leszereljem és a saját utamat kezdjem járni. Ehelyett gyáváskodtam ezzel a hatalmas tűz-töltettel, humánusan vissza fojtottam, visszavonultam és vártam, hogy az életem valami csoda folytán mégis jó irányba folyjék. De nem így lett és megutáltam az egész világot, amiért nem úgy alakult minden, mint abban az esetben, ha felvállaltam volna az ambícióim... És ezt azóta se nagyon tudom kijavítani. Most azt érzem, jó helyen vagyok, jó irányban és mégis félek a kudarctól teljesen irracionálisan. Mert észre se veszem és a nyilasi-oroszláni gőg máris kezd vezérelni megint, és az egész életre - sorsra újból megharagszom, ha valamit nem tudok tökéletesen megcsinálni, ha nem én vagyok a legjobb. Olykor meg akarom magyarázni, mintha azzal bizonyíthatnám, hogy csak a körülmények miatt nem vagyok épp a legjobb...
Természetesen vannak tiszta és egoizmus mentes időszakaim. Szilárd már jelezte, és persze a Tűz karma című tanulmányában is leírta, hogy mennyire visszataszító, ahogy a tűz karmások a körülményekre panaszkodnak, holott másoknak éppen még rosszabbak a körülményeik és visszatetszést kelt ahogyan a tűz karmások szent meggyőződéssel hiszik, hogy körülöttük minden tökéletes kell legyen, hogy ők aztán bizonyíthassák állítólagos tökéletességüket.
Én ezúton is kérem az Abszolútumtól, hogy adjon nekem kellő, jó értelembe vett harci kedvet, lazaságot, és bátorságot az ambícióim realizálásához, vagy egyszerűen több ambíciót és még több harci kedvet.
Az is visszatart még a tüzes részem realizálásában, s a tűz karmám oldásában, hogy ugyanakkor attól félek, hogy „elszalad velem a ló" és egy óvatlan pillanatban kiélem valaki vagy valakik felett az egoizmusom, s például megvernek érte. Ez ellen sincs mást tennem csak kérni az abszolútumtól a kellő harci lazaságot, és hinni abban, hogy mindig figyelni fogok arra, hogy a vitáim tétje az igazság legyen és ne az egóm hatalmi, szereplési élvezkedése. Ebben az esetben ugyanis nincs amiért bajom essen. Az otthoni szociális közmunkán sem vert meg a kemény cigányasszony, amikor szemtől szembe leordítottam. Viszont, amikor semmi kedvem nem volt egy másik alkalommal a vitához, de mégsem akartam hagyni, hogy a becsületemet sértegesse és eléggé fölényesen szóltam hozzá, akkor viszont el tolt maga elől, mire én hülye, valahogy a halak Lilith hatása alá kerülve sajnálni kezdtem, mert akkora gyűlöletet és zavarodottságot láttam a tekintetében, hogy azt hittem, ilyen elmebeteg emberrel nem kell vitáznom, szenved eleget.
Ráadásul, az egész falu pont így viszonyul hozzá... Hát, mindegy, mostanra beláttam, hogy egy közösség, akkor sem tűrhet el ilyen személyeket és ez az elmebetegséggel való felmentés csak pszichologizálás. Annál határozottabbnak kellett volna lennem, nem még egy őrültre is ráhagyni, hogy ellenem forrongjon és hazudozzon. Mindenesetre igen nehéz kérdés volt ez számomra és persze tükrözött is engem a hőbörgő nő az önérzeteskedésével, bosszúállásával. Azt mutatta ez az eset, hogy saját magamban is el akartam fogadni az önérzeteskedő és bosszúálló részem, szentimentalistán álltam az egészhez. Na, hát ide vezet a pszichologizálás, humanizmus és szentimentalizmus, oda, hogy végül senki se oldja a karmáját, a gyávák gyáváskodnak, a zsarnokok zsarnokoskodnak, a szédelgők szédelegnek.

De a gyávák gyáváskodása nem jámborság, hanem egoista félelem és ebből fakadó sorsellenes taktika. A gyávaság maga az álszentség. Sok tűz karmás túl büszke ahhoz, hogy nyílt konfliktust vállaljon, de a mérhetetlen titkos agresszióját nem szégyenli, sőt, sajnos abszolút jogosnak érzi, amiért a másik fél a felelős: az, aki megbántotta, s megharagította. A gyávaság miatti bűntudat elől menekülnek a további rejtett gyűlölködésbe. Valamiért azt hisszük, a Mennyek országában nincs tűz, pedig a Mennyek országa nincs a 4 elem nélkül. Az egyházi kereszténység nagy hazugsága az, hogy a tűz az a pokol tüze és a tisztító tűz, nem véletlenül száműzték a harc elemét, jelképét a pokolba, hiszen a nagy konstantini „kereszténység” mint tudjuk a szolganép nevelés fő eszközének lett megalkotva, s nem véletlenül lett a spirituálisan fejlett, jó harcos, egészséges magyar népből veszélyes barbár lovas horda… És most egyáltalán nem a nemzeti érzés beszél belőlem fájdalmasan, nem mintha nem lenne nemzeti érzésem, viszont nem kesergésre „használom”, most mint Európa szintű kulturális problémáról beszélek a harc kultuszának hiányáról.

Aki úgy érzi vagy tudja, hogy nem képes magát megvédeni (eszközök nélkül), könnyen korrupttá válhat.

A karate, az "üres kezek útja", nem kérdés, miért ez az igazi harc, s miért üres kézzel válunk igazi harcossá. Azért, mert pontosan azt kell tudnia, éreznie a harcosnak, hogy ő maga, minden eszköz (fegyverek, biztonsági berendezések stb.) nélkül képes harcba szállni, s megvédeni magát. Bármilyen eszköz a bebiztosítás és a trükközés jele, tehát annak a jele, hogy nem bízunk saját testi erőnkben, a személyes igazunkban, egészen pontosan: az isteni (törvényes) sors-igazságban, vagy a technikai tudásunkban, helytállásunkban, gyorsaságunkban, azaz gyávák vagyunk. De nem is erről van szó, mint arról, hogy a tudattalanom még mindig nem fogadta el azt, hogy a külső konfrontációkra szükségem van ahhoz, hogy a belső tűz-problémáimat megoldjam.
Funakoshi mester sírján az áll: a karatéka sosem támad/a karatéban nincs első lépésként támadás. Ezen elgondolkodtam, mert ez ismét rávilágított számomra arra, hogy a szóbeli vitát nem kell "átugranom" majd, hanem nyugodtan provokálhatom a másikat, tehát vitatkozhatok vele. Lehet, hogy sok mindenkinek furcsa, hogy ilyeneken gondolkodom, de első házas Oroszlán napom van, negatív fényszögeket kapva, az Ascendensem is Oroszlán, szintén kap negatív fényszöget, a Marsom teljesen negatív( Vénusztól és a Jupitertől). Tehát elég könnyen gondolkodom ijesztő ellenségképekben, könnyen ébred bennem az a félelem, hogy akit provokálok hamar meg akar majd verni.
Persze, nekem is hamar eszembe jut, hogy aki provokál azt milyen jó lenne egy-két csapással hamar megverni és nem húzni az időt vitával, mert még leégek/felsülök (megszégyenülök) vita közben. És pont azért félek attól, hogy már a vitát elvesztem, mert már aközben úrrá szokott rajtam lenni a félelem, gyávaság, s aztán ennek következményeként megjelenik az agresszió.
(A Nyilas leszállóm elég tág, 12 fokos orbisszal együttáll a skorpió Marssal, tehát a a kultikus harc nálam aztán kivételesen nagy jelentősséggel bír a személyiségfejlődésemben, karma feloldásomban.)

Kedves Violetta !
Mindazokat, melyeket leirtál, többnyire magamra ismertem,és valószinüleg most már elkezdtem /skorpioban álló Mars-radixban / egy nagyon mély átalakulást elinditani, mind kivül-mind belül.
1991-ben amikor is a radix Marsommal a Skorpioban együtt állt a Plútó, /28 éves voltam / elindult egy olyan folyamat, mely nem csak azt jelezte számomra - mivel a Plútó"otthon"van a Skorpioban / hogy elindul egy mélységeiben is, "lemerülés" kezdete az alvilágban,,hanem jelezte, jelentette, hogy lelki és szellemi szinten is elkezdtem járni azt az önismereti utat, melyet én sem tudtam kihagyni.
1991-ben találkoztam az "elmulással" olyan szinten, hogy édesapám ekkor halt meg, és én pedig ugyan ebben az évben kötöttem házasságot. Egy olyan férfit kaptam akkor magam mellé, aki minden szinten, és néha nagyon durván-fizikailag is - visszatükrözte mindazt amit magamban hordtam, de még fel nem ismertem. Nagyon kemény harcokat és vitákat éltem meg akkoriban, de sajnos nem voltam tudatos, "akkor" még nem voltam képes saját magamnak mondani " igen Ágó ez is te vagy "
Most, amikor is a tranzitáló Plútó szextilben van a radix Marsommal,/skorpioban, pár hónapja, rengeteg fel nem ismert, őszintén be nem vallott-saját magamank - tisztázási, ujjjászülettetési megpróbáltatások után vagyok,,azt gondolom, hogy kezdem végre tisztán, az Egyetemes Törvények szellemiségében megérteni, tudatositani a harc helyét az életemben.
Befejeztem az önpusztitásomat, melyeket éveken keresztül "gyakoroltam", hiszen tudatositottam sok mindent, mivel felengedtem az árnyék részeimből, elfogadva azokat,,mely gyengeségeim tudattalanul is irányitottak és jártam a Samsara körforgásában, szinte pozitiv megoldások nélkül. Megértettem és már elengedtem, és tovább léptem.
Nagyon sokat segitettek a fájdalmak, szenvedések, hiszen ezek segitettek végül is a leginkább ahhoz, aki ma már vagyok.

Nem láttam helyesen, valóságosan sem magam sem a helyzeteket amikben benne voltam, mert nem értettem és igy csupán illuziók fogságában vergődtem.
Játszottak velem és játszottam, komplikálták a helyzeteket és komplikáltam.
Már nem akarom a poklot, már nem akarok játszani már nincs miért komplikáljak, amióta megértettem hogy az élet "egyszerü" és mélységes.
Meg akartam felelni nagyon sokszor másoknak, főképp párkapcsolatokban, és egy árnyékként, bábuként éltem. Hogy is lehet szeretni azt, akinek a "rabszolgái"vagyunk vagy aki eltávolit saját önmagunktól ??
Elindultam befele, és még mélyebbre azt elmult hónapokban, mert akartam érteni, hogy mi az a rettenetes sötétség, ami a külvilágból is mint tükör visszatükröz.
A harcos utja, egyedülálló, magányos. A harcot magunkban kell tudni megvivni, és nem csak a külvilágban.
Mint soha előbb, olyan halálfélem uralkodott el rajtam, melyet még soha nem éreztem. Képtelen voltam kimenni a lakásból képtelen voltam bár mit is csinálni. Láttam a Fényt, és láttam a sötétséget..féltem de egyben reménykedtem, hittem, hogy mindez a folyamat értem a létezésemért a létemért történik.
lelkileg-szellemileg,fizikailag ugy éreztem, hogy megsemmisülök. Szembesültem folyamatosan, napokon, heteken, hónapokon keresztül saját magammal, és fájt,,nagyon fájt, kegyetlen "utazás" volt. Pusztulás és megujulás. Jelen voltam maximálisan, bele akartam tudatosan menni a félelmekbe a fájdalmakba. Fizikailag is belázasodtam több alkalommal.
Valami nagyon égetett legbelül,,a tisztitó tüz volt ez..mely kiégette belőlem mindazokat a szennyeződéseket, melyeken keresztül éltem.
Felvállaltam, magamra vállaltam büneimet, beismertem önmagamnak és az ex páromnak hogy mit és hol hibáztam, és miért ? Láttam vagy éreztem ahogy a lelkem útján megjelennek azok a árny-lények, melyekkel ezidáig nem küzdöttem meg, melyeket eddig még nem ismertem fel, nem neveztem nevén őket.
Muszáj volt ezt az alkimiai átlalkulást elkezdenem, hisz elviselhetetlen volt számomra a hatalmas káosz, melynek közepén éveken keresztül nagyon jól elvoltam.

A kiinduló pont volt, maga a káosz, a melankólia. Abban a fázisban amikor a legmélyebb pontomon voltam az alvilágban, a test-lélek-szellem együtt alkottak sötét egységet és én ezt szétbontottam. Azt gondolom, hogy a transzformáció sikeres volt, hiszen 1 héttel ezelőtt, már éreztem pozitiv hatását, megnyilvánulását mind lelkileg-szellemileg-fizikailag annak, hogy jól, és sikeresen végeztem el az un.lélektani transzmutációt, és szinte ujjászületve kezdtem el önmagamat tovább épitve mindazokat az új feladataimat, melyek tovább segitenek abban, hogy az önismeret útján, a saját létezésemet még tudatosabban, felelősséget vállalva tudjam járni az életem útját.
A hónapok alatt, ráleltem belső erőmre, belső Fény-emre, hisz a külvilágból senki nem állt mellettem, semmilyen eszköz nem állt rendelkezésemre ahhoz, hogy talpraálljak.
Magam mellett álltam, és ami nagyon érdekes volt, hogy mindaz aki én voltam régebb, ezek a szerepszemélyiségeim, is ujból megjelentek, és fel tudtam őket "növeszteni" oda ahol ma már vagyok. Tehát kijavitottam mindösszesen azokat a hibáimat, legalább is a lélek által Fényben megvilágitva, amelyeket tudatlanságom következtében tettem.
Saját magam barátja lettem végre, és igy a másoktól való függésemet is fel tudtam számolni.
Megértettem, hogy mindben bennem van, mindaz amit a külvilágban megéltem, és akikkel találkoztam eddigi életem során, azok mind mind én vagyok.
Mindazon szépségek és értékek melyek mindig is megvoltak bennem, már nem tesznek függővé kivül másoktól. Egyfajta szabadságot érzek.
És még egy érdekes dolog, amit éreztem magamban, az elmult hónapokban. A Család-karma melyet a szüleimtől illetve édessanyámtól "örököltem" át,, áttörtem ezeket a mintákat, és most kezdem saját szabad életemet élni.

A félelmek melyekkel éltem többnyire édesanyám félelmei voltak. A félelem megsemmisitésee a Lét minden sikjtán meg kell történjen. A félelemek mindig kapcsolódnak valamihez,,munkához, társhoz, gyerekhez, pénzhez,,tehát a félelemnek bármiféle formája, kapcsolódása mindenben hátráltatott.
Megtapasztaltam az elmult hónapokban azt is, hogy soha nem lehet ugyan azon a tudati szinten megoldani a problémáimat. Csak magasabban, csak mélyebben.
Kell tudnom alkalmazkodnom a belső világomhoz, és a lélek utján járni, a lelek hanját követi a szellem és a szellem utját a test. A hármasság, test-lélek-szellem.
Betekinthettem az Okok világába és egyidőben értettem meg az Okozatokat.
Minden "régi" mechanizmustol megszabadultam igy a belső feszültségem is megszünt.
A Skorpio "háza" a 12 Zodiákus közül az egyetlen, a tudattalan háza, vizes ház, igy a lelki szféra tartozik ide. Az egó halála, a spirituális én megszületése,,melyből kialakul mindig egy egy újabb nézőpont. /az egónak, tudom 2 része van. az egyik a különböző szerepszeméyiségeink, az álarcok, a másik része pedig, mint egy katalizátor müködik életünkben./ Az egó megváltoztatja a létsikják de halálakor -mert hogy mindig kell hogy meghaljon egy-egy egó-héj - egyfajta megsemmisülésbe, "porba" hull.
Tudom azt is, hogy mindig vannak "állomások" az életem útján, és vannak határhelyzet ek. Mindig szükséges lesz az, hogy más-más tudat-szinteken képes legyek szembesülni az éppen aktuális - még bennem megnyilvánulásra váró sötét árnyoldalammal,,de igy lesz folyamatos az hogy mindig magasabbrendü és minőségü életet tudjak élni.
Mint ahogyan a Summer és Akkád mitoszokban is olvashato, hogy az ember rendelkezik a Teremtő részével, amely a Kozmikus Törvényel való kapcsolat lehetőségét is kinálja, és ahogyan ezt Szilárd a tanulmányaiban is leirta.

Kedves Ágó!

Minden bizonnyal nagy változások történnek benned, körülötted - arra kérjelek, hogy az itt leírtak kapcsán amennyire lehet térj ki a konkrét, gyakorlati eseményekre is. Én úgy gondolom, a logos szellemisége megkövetel bizonyos szintű személyességet és nyíltságot, a tűz karmánál pedig annál inkább mellőzhetetlen a maximálisan felvállalható személyesség - tehát az, hogy egyéni eseted személyes, gyakorlati elemeiről is írj.

Nagyon éber kell legyek, ahhoz, hogy minden pillanatban lássam a valóságot és ne csupán a látszatokban éljek. Meg kell tudnom különböztetni, nagyfoku éberséggel, hogy mit mutat a tudattalan és a tudat.
Minden pillanatban magamra tudom felelőséggel vállalni a döntéseimet, és dönteni =készen állok az elkötelezettségre, hogy fejlődni tudjak.
Nagyon sokat tudtam meg önmagamról az elmúlt hónapokban, és alaposan megfigyeltem, hogyan függ össze a gondolkodásom a légzésemmel, és a szervezetem miképpen képes diagnosztizálni azt, hogy energiaközpontjaim milyen mértékben müködnek. Ez is egy csodás felismerés lett számomra. Évtizedek óta járom az önismeret útját, de igazából az elmult 4 év volt az mely évek és kihivások, próbatételek a legmélyebb mélységembe utaztattak.
Megvivtam a harcot ! És most már tudom azt is, hogy igen,,kell provokálni helyzeteket, embereket, hogy távol tudjam tartani magamtől őket, hogy szabadon élhessek. A REND elérése és fenntartása fontos számomra, hiszen a REND-ben látom az igazságot, a valóságot. Képes vagyok már megbántai embereket azért, hogy önmagam maradhassak, és ne áruljam el saját magam. A teljes igazság sosem a megfogható,fizikai szemmel látható világban létezik. Mert ott csak a felszines igazságokat találjuk. A mélységbe pedig lemerülni, elmerülni csak tiszta lélekkel lehet.

Barátsággal : Ágó

Minden tűz-karmásnak ajánlom, de főként a gyáva véglethez tartozóknak, a strandon vagy uszodában a fejest ugrást. Én nagyon féltem ettől az attrakciótól, s még félek most is, de lényeges tapasztalat volt számomra ez a félelem és főleg a próbálkozások, hogy legyőzzem. Egy párszor sikerült hasast ugranom, de már ettől is, tehát ennyi félelem-legyőzéstől is másként éreztem magam. Mit mondjak? – Legalább ideiglenesen elmúlt a férfiakkal szembeni kisebb- és felsőbbrendűségi komplexusom és teljes értékű embernek éreztem magam aznap.
De ugyanezért ajánlott tűz-karmásoknak a karatéban a harc is, mert ott is a félelem legyőzéséről van szó.
És persze bármilyen félelem-legyőzés ajánlott hetente legalább egyszer. Tömeg előtt vagy hivatalos helyen való hangos felszólalás, válogatás a piacon, gyerekek irányítása, fegyelmezése. A nyílt és taktika-mentes véleménynyilvánítás gyakorlása.
Más „színtéren” is küzdöttem oroszláni gyávaságom és férfi-gyűlöletem ellen: nagyon nehezemre esett szüleimnek elmondani, hogy harag van bennem irántuk már régóta, kifogásolom a nevelésüket, és továbbá felnőtt szemmel is elég nehezen viselem bizonyos tulajdonságaikat, amik miatt nem szívesen vagyok velük. – Mielőtt bárki azt hinné, hogy csak apróságokról van szó és én valami oroszláni-nyilasi és egyéb egocentrikus kényeskedésből űzném velük ezt a „cirkuszt”, kell írjam, hogy nagyon komoly neheztelésről volt szó részemről, amik miatt sok nehézséget beidéztem az életembe, kezdve a haragom fizikai következményével, ami még a télen volt: erősen bevertem a fejem szánkózás közben és utána legalább egy fél óráig igen zavarosan érzékeltem a világot, mintha részeg lennék, s közben nem is emlékeztem, hogy egyáltalán bevertem a fejem. Aztán torokgyulladás és több felesleges konfliktus Szilárddal, amely esetekben onnan fakadtak az irracionális önérzeteskedéseim, mert tudatalatt állandóan a szüleimmel viaskodtam, és nem tudtam szabadulni bizonyos igazságtalanságoktól, amelyek részükről jöttek, és én valamiért mindig elhalasztottam megvédeni magam. Képtelen voltam elhinni azt is, hogy Szilárd felnőttként kezel és tulajdonképpen az ő állítása ellenére mind kerestem azt, hogy igazoljam a rögeszmém, miszerint nem értékel engem sokra és nem tekint teljes értékű felnőttnek.
Másfél hete tértem vissza Csíkszeredába, és ezalatt már végig másként éreztem magam: a félelem, hogy Szilárd leértékel elmúlt. Elmúlt azzal, hogy a szüleimmel szemben végre kiharcoltam a felnőtti függetlenségem és kikértem magamnak a további lekicsinyléseket, hülyének nézéseket, gyerekként kezeléseket, az öncélú kritikáikat, kéretlen okoskodásikat… S mindeközben elszántam magam, hogy ha az utcára kell, kerüljek, akkor se élek többé velük, nem szolgáltatom ki magam. Így most már más viszonyban érzem magam az egész világgal, merem magamat felnőttnek érezni hinni.
Ugyan nagy veszekedést nem rendeztem a szüleimnél, higgadtan mondtam el mindent, s próbáltam lehető legkevesebbet ironizálni és fölényeskedni. Nagyon nehezemre esett, és egyáltalán nem volt oroszláni vagy nyilasi „alakítás”, de legalább már egy lépéssel közelebb vagyok ezen jegyek pozitív tulajdonságaihoz-képességeihez. És afelől is megnyugodhattam, hogy nem fogok túlesni a ló túl oldalára, mert nagy-nagy erőfeszítésekbe kerül egy-egy lépést is megtenni. Ezt nem panaszként írom és közben jól tudom, hogy nagyon is természetes megtenni ezeket az erőfeszítéseket. Ez a minimum, ha már spirituális életet szándékszom élni. És nem is tartom magamat hősnek, ezt a bejegyzést nem ezért írtam –nehogy esetleg ilyesmi csengjen ki valaki számára. Csak azt szerettem volna leírni, hogy tudja más is: Igen! Tényleg nehéz, pl.: nekem is a karmámat legyőzni. Attól, hogy ismerek metafizikát és a képletem értelmezését, nem könnyebb megtenni semmit, egyszerűen csak: van rá lehetőség. Mert ugye, aki nem ismer metafizikát, se a képletét, annak tulajdonképpen a lehetőségről legtöbbször egyszerűen nincs tudomása.

Fontos, amit Ágó ír: a sötétségbe lemerülni csak tiszta lélekkel lehet. Hasonlót mondott nekem Szilárd, amikor a karmikus negatív tulajdonságaim késztetéseim kínoztak: kell egy tiszta és stabil alap, ahonnan le lehet ereszkedni a karmához és dolgozni rajta. Tehát pl. az én esetemben először fontos az Oroszlán Nap megtisztítása ahhoz, hogy mélyebb sorsnehézségeimmel megküzdjek. És valóban lényegesen kihatott a mostani nehéz vallomásom, kipakolásom a szüleimnek más karmikus tulajdonságaimra. Az, hogy őszintén elmondtam azt a sok negatív dolgot segített oldani az Oroszlán Napom (1. ház) és Skorpió Szaturnuszom (4. ház) közti feszültséget (kvadrát), tehát ezen két bolygóhoz kapcsolódó negatív tulajdonságaimat. Ezeken a pontokon erősödve lényegesen éberebbnek és összeszedettebbnek érzem magam, tehát sok negatívum-gyengeség eltűnt, amelyet a Halak Lilith jelöl nálam. Mind a Napomat, mind a Szaturnuszomat fényszögeli a Lilithem. Továbbá az ikreki kételkedéseim, hitetlenkedéseim is alábbhagytak, enyhültek.
Tudom, hogy: Egyszer fent, egyszer lent – vagy kicsit közelebb hozva ezt a realista alapállást a metafizikához: a ritmus és ciklus és a karma törvénye alapján, még úgy is kerülök majd karmikus negatív tulajdonságaim hatása alá, lesz még mivel szembesüljek és akkor majd kételkedek, neheztelek és félek, de ezek tudatában is szeretném leírni, hogy lényegesnek tartom ugyanennyire az „egyenesben levő” állapotomat is, sőt, nagyon is bízom abban, hogy minden nehézség (külső harcok, magammal való szembenézések, kételkedések leküzdése, kábultság leküzdése stb) után egyre több és több erőm lesz, egyre nagyobb hittel, bizalommal, ambícióval és alázattal leszek a sorsom, a megváltásom felé.
Így legyen.

Pár mondatban szeretném magyarázni, hogy miért ilyen ima-szerű a bejegyzésem vége. Valóban félek attól, hogy nagyot hibázok majd egyszer és eljátszom azok bizalmát, akik most a legfontosabbak (Szilárd és a leányok), és az, hogy magam számára lefektettem azt az elvárást, hogy ha bekövetkezne, hogy számomra végzeteset hibázok, és Szilárdtól külön kellene váljak, akkor nem fogok a szüleimhez költözni és ez esetben amolyan földönfutóvá, kuncsorgóvá válnék… Persze imaginációval lehet segíteni, de nyilván nehéz imaginálni, amikor az ember éppen elcse..te az életét. Folytatom gondolatsorom: tehát azért volt szükség erre a saját magammal szembeni szigorú elhatározásra, egyrészt: hogy tényleg felnőttnek érezhessem magam – az életemért felelősnek, másrészt azért mert metafizikailag az egyetlen helyes lépés ez, ha sorsbalhét csinálnék. Tehát ez sem a külvilágnak szól, nem példamutatás és nem vezeklés egy külső istennek, amiről tudjuk, hogy nincs, hanem egyszerűen egyetlen esély a további egészséges életre.
De természetesen nem így tervezem az életem, egy egészen más, jóval pozitívabb jövőképet éltetek magamban, amennyire csak tudom a sok negatív képzetemet, félelmemet, kételkedésemet legyőzve és átalakítva - egy nagy családról imaginálok és bőségről.
Ismét csak: Így legyen.